Isaszegi Csata Futás 2015.


06 Apr 2015  Döbrentei István  1 min read.

Az idei Isaszegi Csata Futás (terep kocogás) is a Spar parkolóból indult. Ezúttal egy isaszegi lakossal és a megrendezésre kerülő emlékcsata egyik résztvevőjével, demonstrátorával együtt. Köszönöm Verhás Istvánnak a csata körutat, a helyszínek bemutatását, a beszélgetést és az idegenvezetést, óriási öröm és élmény volt számomra. A parkolóból az erdőbe befutva részben a tankúton az arborétum mellett haladtunk egészen Isaszegig. A régi kis utcákon keresztül a Képesfa emlékműig mentünk, ahol megpihentünk, akár csak Kalmár Károly isaszegi honvédkapitány is tette a történet szerint. Az emlékmű széles körű összefogással létesült és feltűnő volt, hogy ezt a helyet eddig nem firkálták össze, nem döntötték le és nem rongálták meg, jó volt itt megpihenni. Innen a zöld jelzésen a temetőn át vezető keresztútra tértünk rá, ahol a domb tetején szintén megpihentünk. A kilátás és az élmény különleges volt, amit egyszerűen át kell élni. Az erdei úton keresztül a csata dombra érkeztünk, ahol a megújult emlékművet nézhettük meg. A táblákat és a szobrot tavaly felújították, illetve a környező, a dombon növő fákat kivágták, amit nem nagyon értettünk, hiszen senkinek nem volt útjában. A domb alatti füves területen rendezik minden évben április 6-án a csata rekonstruált változatát. A dombon a kilátást csodálva és egy képzeletbeli időutazásban elmélyedve eleredt egy kicsit az eső. Javasoltam, hogy most a Szentgyörgy pusztán található emlékművet hagyjuk ki és így az irányt a Király út felé vettük, ahonnan már egyenes út vezetett vissza a kiindulási ponthoz, Gödöllőre. Jövőre persze, hogy szeretném megismételni és akinek van kedve szintén csatlakozhat a történelmi megemlékező futáshoz.